Lajtai László

A Cső

Prelude: február, Mo s hideg.
Még senkisem sejtette meg:
A fűtés, amin spórolt
Egyszer a nyakába liheg.

Előjáték: az jó volt.
Holdfényes májusok: muskátlis ablakok.

Fagyos szentek jönnek,
Bátor cső törik.
Csőgazda dacol,
Háát, a víz az úr?
S a cső is csak dalol,
Dalra fakad a csap.
Azúr zűrzavar fakad,
S élvezni kell Önnek,
Ha törik, ha szakad.

Megköveti a törvényt hát az asszony, s veti a rőzsét a szamáriai porba.
Végképp kiürült az asztalfiókja.
Óze anyó kedvese öntsön hát új csövet a formálóba!
S legyen minden titkok nyitogatója.

Megszervezem! Szólt a jóllakott farkas.
J betűkkel szólt józanul, jólvagyul és jóltanul,
A jellemes lompos, a jaj de hatalmas.

Jelenlevők és az életből ideiglenesen hiányzók,
Kiket elnyelt Varsó, elnyelt Sopron, elnyelt Kuba
S kikért már szólt a szoprán harangszó,
Beszerkesztelek tiktek mind - egy vöröslő táblicskuba.

Párom elhagyott. Félpár zoknim egyedül mosom.
Kiszabadult szellemem őszült szövedéke,
Ötödik sebességben csak pörög, csak forog.
Szabad farkas bundán, a nyűttön, a rondán
Nem fog a fele-út mérges lövedéke.

Boldogságos szűzanya,
Holló kétely záporán át,
Alig látja Iluskáját.
Földre húz az égi vágy,
Profitál a vas ok.
De valahol csak bőgtek,
Csak bőgtek azok a szarvasok.

Fogy a május, a tavasz, mellkasomba fúr az állam, a ravasz, hogy én vagyok-e az, vagy csak a Mása, a mása,
S készíttetike végre a nagy uccsó előtt, a minden zsigerig igaz végső adóbevallása?

Kuzinom, az utolsó Karamazov, kiért egykor a kétszerkettőt… mit se ért… utolsót havazott a majális hajnalon és itt hagyott majszolni bajom partján, holott kenyerem héja vajat nem ért, de enni kell, hát eszem. És mégis ízlik nekem.

Breszt-Litovszknál átkeltem az Alpokon,
Hegymenetben s űzött-hajtott nyomdokon.
Óvom a pedált s már nem feszítem a húrt.
A csorda délibábja az ormokon integetett felém,
S belém az idő halk bégetése csak aprókat szúrt.

Sárga alkony langy fénye borult a külvárosi tájra.
Édesen simít a kép, s meglep a táj e tűnő bája.
Ez lenne hát a meg sem született lehetőségek
El sem rontható utolsó vacsorája?

Az ezredik Ötéves Terv füstszűrőjét egy szelencébe raktam.
Bölcs vagyok, mint Náthán.
32 bölcs fogam mindegyikét a nagyúrnak adtam drágán.
Tanított az élet, a véled elment kedvesem,
Menni se félek, maradni se félek,
Csak élek, míg kell, a pamlagon.

Csodaszép paripán eljő hát, ki igazán szeret, csodaszép paripám.
Korbácsom oldalába, sarkantyúm vékonyába, tekintetem az ellenzői közé,
Csak ritkán verem.
Táltos ő, kit kezembe tartok! Sötét verem nem ellenfél többé,
S csak csendben ugratok.

Figyelnek a megfigyeltek, de figyelmük néha lankad.
Egymást orrát nézzük az asztal mellett,
Tekintet tekintetet kerül s melled
Lankás ösvényein hirtelen fordulattal
Az út elejére érek.

30 hosszú esztendőt elmúlatván Enkidu felkelt és kicsit járt.
Dereka fájt, de keble megtelt új erővel.
Mióta az ifjú Gilgames agyagkoporsója
Az enyészeté lett, az ismételt mítoszok
Koporsócsinálója is valahova visszament.
Egy kalyibán igazít valamit Kalibán.
Keresztutak sora, nektár vesszők bora,
Az arénát félő buta bikák ostroma,
S a vizes síkon továbbfolyó csőtörés nyoma,
Még táncra perdít talán
Néhány tündérléptű vénleányt.

(121)




Prézlieffekt

legyen az bár a roskadó kásás megolvasztása
legyen az tűzkár vagy a humoralitás p.g.-s dolinája
lenne akár barlangi troll, törés vagy túlfolyás
rímfaragás, bármi más
a bojt megoldása benned van
de csak szólj, nyugodtan

(122)