Felnőttkor
A járdát, az aszfaltot bámultam egyre,
Mikor elébem toppant a kisfiú.
‘Bácsi! Miért gyújtottad fel a könyvtáradat?’
Szemébe nézni se mertem,
Hisz én is odavesztem, akár a kincs, a tudás
s a régi Alexandria.
Semmi nem maradt utána.
Semmi nem maradt hátra, csak a csontig hatoló fagy.
(963)
Születés
Tündérország határán vágtató folyóban az éjféli-égbolt csillagai mutogatták maguk.
Hatalmas gátak emelkedtek. Talán a síkságot védték a folyótól, talán a folyót a síkságtól.
Mérhetetlen vágyakozásaim a túlsó partra telepítettem. Így védjük meg egymást, egymástól.
A fekete égbolt-koponya repedezni kezdett. Földcserepek és földszilánkok vakítottak föl a mennyei kutacsok nyomán. Utcakövekként ugráltam rajtuk, a fölszakított képeket, úgy hittem, még befoltozhatom. De csak a szemet maró világosság nőtt
Előttem állt, és hitetlenkedve néztük egymást. Szememben gyanakvás, szemében undor. Szemében gyanakvás, bőrömön párolgó hideg vas.
Hiába vártam, hogy valami jöjjön, a pillanatok
A kimerevített reggeleket a városban hagytam rég. A városban hagytam az átharapott estéket. S most ráeszméltem, hogy magától jön éjszakára nappal és nappalra éjszaka. Tehetetlenül egyedül maradtam eszméletemmel, amit szintén a városban kellett volna hagynom.
Tündérország határán, vérem lassan-lassan nem kereng tovább.
(937)
