„Rájöttem, mi a bajom a novellákkal. Hogy összegyűjtve, egyben adják ki őket. Ha külön-külön jelennének meg, önálló könyvként, direkt örülnék neki, hogy milyen rövidek.
Az írók közül megy az egyműveseket szeretem, vagy még inkább azokat, akik egész életükben dolgoznak, és végül három-négy könyvet írnak meg.”
Gabriellához sétáltam éppen és a korszakalkotó napfény alkotta e korszakalkotó gondolatokat.
Így hát novellát fogok írni Gabrielláról és Momóról, ahogy a fehér városban megállítják a visszafele járó órát. Csak úgy, puszta kisugárzásukkal.
„Legyőztem az irtózatot és átöleltem anyámat. Testünk egymáshoz simult, összeilleszkedett.” Így fogom kezdeni, és a vége egy öngyilkosság lesz.
S a két Gabriellában az lesz a közös, hogy nem hívják őket Gabriellának. Illetve, hogy ez a nevük, csak másképp hívják őket. Olyan dezillúzionáló, hogy az itthoni művekben a szereplőket Sanyinak, meg Imrének, sőt Kapitány Gábornak hívják, miközben a lefordítottakban csupa Sylvie, Christhine, sőt Jozef K. van.
Szerencsére közel lakunk.
A Gabriella név helyett pedig kitalálhatnék valamit, bár így sem ismerne rá senki. A memoárírók meg úgyis. Ő meg úgyis csak a családjával törődik. Így hát legfeljebb a Logodi utcát változtatom Servandoni utcára.
Lelógó bíbor tógája a port seperte Zénónnak, akivel templom után futottam össze. Persze ez nem volt véletlen, már jó ideje gondolok rá. Bár nem értettem mi köze lesz a miséről kiáradó néphez, vagy ha nincs is kiáradó nép, valamihez, ami a ferences templomban, vagy legalábbis a templommal kapcsolatban történik.
Zénónt jóval régebben ismertem meg, mint Gabriellát. Zénón a serdülő kamaszkor, Gabriella a felnőtt kamaszkor. Én pedig a halott kamasz.
Ez utóbbit csak viccnek szántam.
Kamaszkoromig Zénón egyike volt a fehér ruhás férfiaknak, akiket apám helyet szerettem. Akik a bárányról, meg a farkasról beszéltek a folyóparton, amibe nem lehet ugyanúgy (vagy ugyanott, nem emlékszem) belelépni.
Igen, anyám után apámról említem majd meg, hogy beszédéhez ő kért tőlem anyagot Zénónról; csak mottónak, frappáns idézetnek. Apám akkor 39 éves volt, halántéka alig őszült. - írom majd.
Gabriella elolvassa ezt is józanul, és mosolyog, hogy meg ne sértsen. Sovány fedetlen karjával lapoz. A félhomályos szoba és a napfényes között figyelem, hogy ne vegyen észre.
Te, Ákos és Pisti – mondta sokszor. Mindjárt leírom és megvitatom vele, hogy ha majd elolvassa, emlékezzen a vitára. Hogy emlékezzen rám, amikor azt mondta:
Te, …
[A szerző nevét itt nem közöljük, tisztes családja és érdemes mentora általi tisztelettől vezérelve. Ifjú szerzőnk idevonatkozó elképzeléseinek hiányában sajnos nem világosíthatjuk fel a tisztelt olvasót, vajon félbeszakítás érzését kelteni akaró remekművel, vagy egy homályos lelkű zsenge alkotó hosszú lélegzetű harmatos alkotása első botladozó soraival van-e dolga, kinek vezérelt gondolatai ilyetén módon, - íme - lelepleződtetnek.]
