Simonyi Imre: Virágvasárnap
Kötésedig sem ér ma már
az a magasság —
de akkor
mégiscsak az volt az orom.
Az az idő;
amikor még megváltó,
pálmaillatú jóreménnyel
gyalogoltál át
ama szamárhátú koron:
Jeruzsálemen, Barmódpusztán,
tankcsapdákon s az ifjúságon:
azon a cafatokban csüngő
és megváltatlan nagyvilágon —
S a lélek tájain, ahol
minden út felfelé futott,
s léggömb emelt, magadpingálta
egekbe verni homlokod —
— Kötésedig sem ér ma már...
Másfajta szárnyalás emel:
józanabb szédület —
Méltóbb hit, illőbb remény, bölcsebb belátás
tart lábon itt, kötésig a mélyben —
S nem olcsó alku, gyávult kiegyezés,
de földközelibb vágy
s valami szemérem
ád kedvet s erőt, hogy bevárd,
míg egy napon majd önmagát és téged
együtt vált meg a nagyvilág —
